Caramel
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2005-02-24
 
Főoldal
Főoldal : "Ha nincs a Megasztár most sem lennék sehol"

"Ha nincs a Megasztár most sem lennék sehol"

NÉPSZAVA Online  2005.04.23. 12:02

Nincsen Megasztár roma felfedezett nélkül. Míg az előző megméretés dobogósai: Gáspár Lacinak és Oláh Ibolyanak már elindult az önálló karrierje, addig Caramel megelégszik azzal is, hogy a legjobb három közé került. Ez derül ki Molnár Ferenc Caramel - az Amaro Drom legfrissebb számában megjelent - interjújából.

Caramel "Megasztáros” élete előtt fizikai munkával kereste meg a mindennapit, zenélni soha nem tanult , színpadon sosem állt. Érdekesnek tartja azt, ami most történik vele, de nem gondolja, hogy új élet kezdődik számára. Már azzal is elégedett, hogy bejutott a tehetségkutató verseny érmesei közé. Mint ahogy azt az Amaro Dromban elmondja: "Nem akarom megnyerni a Megasztárt, mindössze lendületet várok a műsortól a további zenélésemhez". S ezt meg is kapta. Míg korábban számos lemezkiadó kikosarazta számaival, a verseny kezdete óta többen megkersték azzal, hogy szívesen megjelentetnék CD-jét. Ezen főleg saját szerzeményeit szerepeltetné, "de ha valaki mutat egy számot és tetszik, akkor persze, jöhet az is...".

S hogy mi jön még a Megasztár után, esetleg húsz éve múlva? "Zenéket fogok írni. Lesz sok gyerekem, meg egy szép kis kertem hintaágygyal!…"

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!